Debbie & Benny

Nem akartam egyedül lenni. A társasjátékaim porosan hevertek a polcokon, mivel a minimum két személy kellett hozzájuk, nekem viszont nem volt társam. Nagyon unatkoztam, szükségem volt egy barátra, így legegyszerűbb megoldásként kitaláltam magamnak egyet. Debbie-nek neveztem el. Onnantól kezdve jól szórakoztunk együtt Debbie-vel. Tudtam, hogy nem létezik, mégis úgy éreztem van mellettem valaki, valaki, aki meghallgat, játszik velem, én sosem bánt. Debbie-t sötétbarna, hosszú, göndör hajjal és nagy, barna szemekkel képzeltem el. Én is olyan akartam lenni, mint ő. Gyönyörű. Emlékszem, gyakran álltam a tükör előtt, és magyaráztam Debbie-nek, hogy mit vegyen fel, hogyan fonja be a haját, illetve milyen ékszer illene a ruhájához. Csak a képzeletemben létezett, de nekem kezdett egyre valóságossá válni. Az óvodában a lányok kinevettek, mert azt hitték, magamban beszélek, pedig én Debbie-vel voltam, csak ők ezt nem tudták. Minden nap együtt játszottunk, szinte nem volt olyan perc, hogy ne lett volna velem. Úgy éreztem, hogy ő az, aki engem legjobban szeret, és ez fordítva is igaz volt.

Egy nap új fiú jött a csoportunkba. Benny-nek hívták. Kedves fiú volt, más, mint a többiek. Nem illett közéjük, nem is volt velük szívesen. Igazi művész volt, nagyon szeretett rajzolni, festeni. Minden képén volt két fiú. Az egyiküknek fekete haja volt, barna szemekkel, Teljesen olyan volt, mint ő. A másik fiút nem ismertem, de úgy gondoltam, talán a testvére az. Néha gondoltam rá, hogy odamegyek hozzá rajzolni, de nem tettem, mert féltem, ő is úgy fog viselkedni, mint a többi fiú, és bántani fog. Így csak távolról néztem, mit csinál…

A kezdetek...

Egy csodás őszi napon születtem egy boldog pár első gyermekeként. Eredetileg nem akartak gyereket, a munkájukra akartak koncentrálni, én viszont bezavartam a képbe.  A szüleim az utolsó pillanatra hagyták a névválasztást, így a nevem Autumn lett. Ami azt illeti a nem voltak valami kreatívak. Utálom ezt a nevet. Mindig is gyűlöltem. A becenevem Angie, mert egyesek szerint egy angyal vagyok.  Kiskoromból csak homályos képek rémlenek, de arra tisztán emlékszem, hogy rövid, tüsi hajam miatt gyakran fiúnak néztek. Pedig én egy igazi kislány voltam! Imádtam a hajas babám haját fonni, körbeültetni a plüssállataimat és velük együtt teázni, hercegnőnek beöltözni kis tiarával a fejemen, és angyalszárnyba bújva vigyázni a babáim álmát, míg ők aludtak.

Az lányoknak az óvodában szép hosszú hajuk volt, csak én lógtam ki a sorból. Csúfoltak is miatta eleget, de engem nem igazán érdekelt, jól éreztem magam nélkülük is. Próbáltam velük barátkozni, de mindig volt valamilyen barátságtalan megjegyzésük velem kapcsolatban. Anyám nem akarta, hogy hosszú hajam legyen, mert azt mindig ki kell fésülni, és neki arra nem volt ideje, legalább is ezt mondta, amikor arról kérdeztem, hogy miért van rövid hajam, én mindig azt válaszoltam, hogy neki nem kell majd fésülnie, majd megcsinálom én, de nem hitt nekem. Sosem hitt nekem, amikor beszámoltam róla, hogy a többi lány csúfolt engem a külsőm és a nevem miatt, hogy a fiúk gyakran megütöttek, amikor odamentem hozzájuk, mert játszani szerettem volna velük. Nem érdekelte, hogy szinte minden délelőttömet a sírással töltöttem, a szekrény mellett, a sarokban, ahol senki sem látott. Nem törődött velem, amikor kértem, hogy játsszon velem, vagy beszélgessünk, mert a munkája mindig fontosabb volt. Apámat csak ritkán láttam. Reggel elment dolgozni, és csak ebédidőben, majd este jött haza. Vele sem játszhattam, mert neki is nagyon sok dolga volt. Sokszor voltam szomorú. Volt, amikor csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva, és elképzeltem, milyen jó lenne, ha nekem is olyan szüleim lennének, mint a többi lánynak. Mindig azzal dicsekedtek, hogy az ő anyukájuk milyen sok új játékot vett nekik, és hogy mennyit szoktak együtt játszani. Én is akartam játszani a szüleimmel, csak sajnos ez nem volt lehetséges…

Helló mindenki! :)

Sziasztok! :)

Szeretnék megosztani veletek egy történetet, ami egy nyáron készült. Részben valóságos, részben kitalált részletek vannak benne. A történet főszereplője Autumn (Angie), aki próbálja megtalálni a helyét a világban. Ebben nagyon sok dolog hátráltatja. Próbál barátokat szerezni, de ez nehezen megy neki. Ő is ugyanolyan lány, mint bárki más, ugyanolyan problémákkal, ugyanolyan szükségletekkel. Igazából azért hoztam létre ezt a blogot, hogy segíthessek másoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Úgy tervezem, hogy néha egy-egy weboldalat beszúrok némely bejegyzések végére segítségként, hogy jobban megértsétek, min mennek keresztül azok az emberek, akiknek igenis szükségük lenne segítségre, viszont ez a segély gyakran elmarad. Ha kíváncsiak vagytok Angie életére, kövessétek nyomon a blogot. ;)

Üdv: ~A

Ui.: A véleményeiteket nyugodtan írjátok csak le, kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek az én kis történetem. A pozitív kommenteket nagyon megköszönöm ,és örülök nekik, negatívakat pedig építő jellegű kritikaként veszem. :)